Ópium – a heroin és a morfin alapköve

A heroin, a morfium és más ópiátok egyetlen növényből származnak: az ópiummákból. Ennek a növénynek a termesztése egészen az emberi civilizáció hajnaláig nyúlik vissza, ugyanis az ópium használata már az ókori Mezopotámiában is ismert volt. Ez a bódítódrog évszázadokon keresztül szolgált rekreációs fogyasztásra és orvosságként egyaránt. Az ópium származékai, beleértve a morfiumot is, széles körben elterjedt fájdalomcsillapítókká váltak, különösen a 19. században. Először a heroint is gyógyászati célokra szintetizálták, mielőtt az orvosok rájöttek volna erős függőséget okozó tulajdonságaira.

Mi is az ópium?

Az ópium az ópiummák elnevezésű virág tejszerű nedvéből származik. Az ópium használatáról és az ópium máktermesztéséről szóló legkorábbi feljegyzések még Mezopotámiából származnak, körülbelül i.e. 3400-ból.

Az ókori sumérok - akik a mai Irak és Kuvait területén, Mezopotámia legdélebbi részén éltek - a mák élénkpiros virágait hul gilnek, vagyis "öröm növényének" nevezték.

Az ópium termesztése később elterjedt az ókori görögök, perzsák és egyiptomiak körében is. Az ókori Egyiptomban, Tutanhamon fáraó uralkodása idején (i.e. 1333-1324) egyenesen virágzott az ópium, és a görög szerző, Homérosz az Odüsszeiában is megemlíti gyógyhatásait.

Ezekben az ősi társadalmakban az ópiumot alvás elősegítésére, fájdalom enyhítésére, sőt még síró gyermekek megnyugtatására is használták. Fennmaradtak arra utaló jelek is, hogy ópium alapú szereket alkalmaztak érzéstelenítőként bizonyos műtétek során. Talán rekreációs célokra is használták ezt a drogot, bár valószínűleg nem voltak tudatában a függőséget okozó hatásainak.

Az ópium feltehetőleg a hatodik vagy hetedik században került Kínába és Kelet-Ázsiába a selyemúti kereskedelem révén, amely összekötötte Európa mediterrán kultúráit Közép-Ázsiával, Indiával és Kínával. A világ ópiummák-termesztésének nagy része ma is az Afganisztántól és Pakisztántól keletre, Indián, Mianmaren (Burma) és Thaiföldön átívelő területen történik.

Az első ópiumháború

1700-ban a brit birodalom elfoglalta India legnagyobb máktermesztő területét, és ahelyett, hogy visszaszorította volna az ópium termelését, a Brit Kelet-indiai Társaságon keresztül elkezdte csempészni az ópiumot Indiából Kínába.

Nagy-Britannia az ópiumkereskedelemből származó nyereséget teára, selyemre, porcelánra és egyéb kínai luxuscikkekre költötte, amelyeket visszavittek Európába. Ennek következtében Kínában rohamosan nőtt az ópiumfüggőség. A Csing-dinasztia, hogy megfékezze az ópium elterjedéséből fakadó pusztítást, betiltotta az ópium importját és termesztését.

Kína ópiumfogyasztásának visszaszorítására tett kísérletei, valamint a britek azon törekvései, hogy nyitva tartsák az ópiumkereskedelmi útvonalakat, két fegyveres konfliktushoz vezettek, amelyeket ópiumháborúknak neveznek. Mindkét esetben a kínaiak szenvedtek vereséget, melynek következtében az európai hatalmak kereskedelmi előjogokat és területi engedményeket kaptak Kínától.

Az első ópiumháború (1839-1842) során a brit kormány "ágyúnaszád-diplomáciát" alkalmazott, hogy rávegye a kínai kormányt, tartsa nyitva Sanghaj, Kanton és más kikötőket a kereskedelem számára. Az első ópiumháború után Kína a Nanking-i szerződésben lemondott Hongkongról a britek javára.

A második ópiumháború

A második ópiumháború (1856-1860) során a britek és a franciák egyesítették erőiket Kína ellen, hogy legalizálják az ópiumkereskedelmet Kínában, és további engedményeket követeljenek (beleértve a tulajdonjogot) a kínai császári családtól.

Az európaiak Kínával való kereskedelmi sikerei ellenére Európában, Kínában és másutt az ópiumháborúkat - és az ópiumfüggőség elterjedését - sokan erkölcstelennek és méltánytalannak tekintették.

William Ewart Gladstone a brit parlamentben elítélte az első ópiumháborút, amely szerinte "a maga eredetében még inkább igazságtalanabb háború, és ami tartós szégyenbe sodorta az országot." Itt érdemes megjegyezni, hogy Gladstone húga, Helen is ópiumfüggőségben szenvedett.

Kína veszteségeivel az ópiumháborúkban elindult azt az időszak, amelyet Kínában "százéves megaláztatásként" emlegettek, és amely a második világháborúban Japán vereségével, valamint 1949-ben a Kínai Népköztársaság megalakulásával ért véget.

Ópiumbarlangok

Az 1849-es aranyláz idején több ezer kínai érkezett Amerikába, hogy a vasútépítésben és a kaliforniai aranymezőkön dolgozzon. Ekkor magukkal hozták az ópiumszívás hagyományait is.

A kínai bevándorlók hamarosan ópiumbarlangokat alapítottak – olyan helyeket, ahol ópiumot lehetett vásárolni, eladni és szívni – a nyugati világ kínai negyedeiben. Az 1870-es években az ópiumszívás népszerű szokássá vált sok amerikai körében, és 1875-ben San Francisco lett az első város, amely törvényt hozott az ópiumfogyasztás korlátozására. Az előírás szerint az ópiumbarlangok működtetése vagy látogatása szabálysértésnek minősült.

Egyesek úgy vélték, hogy az ópiumszívás ösztönzi a prostitúciót és más bűncselekményeket. Ezek az aggodalmak, valamint a fehér amerikaiak munkanélküliségétől való félelem vezettek a kínai kizárási törvény 1882-es elfogadásához, amely tíz évre megtiltotta a kínai bevándorlást.

Az ópiátok típusai

1803-ban a német tudós, Friedrich Sertürner először vonta ki a morfiumot az ópiumból. A morfium, amely egy rendkívül erős fájdalomcsillapító, az ópium hatékony narkotikus összetevője.

Tiszta formában a morfium tízszer erősebb, mint maga az ópium. Ezt a szert széles körben használták fájdalomcsillapítóként az amerikai polgárháború idején. Ennek következtében körülbelül 400 000 katona vált függővé tőle.

A 19. század második felében a tudósok kevésbé függőséget okozó morfinszármazékot kerestek, és 1874-ben Alder Wright angol kémikus először vonta ki a heroint a morfium alapjából. A szert a morfium biztonságosabb alternatívájaként tekintették.

A morfium a mai napig az összes többi ópiát prekurzora, beleértve az orvosi előírásra kapható narkotikus fájdalomcsillapítókat is, mint a kodein, fentanil, metadon, hidrokodon (Vicodin), hidromorfon (Dilaudid), meperidin (Demerol) és oxikodon (Percocet vagy Oxycontin).

A heroin orvosi jellegű felhasználása

Mielőtt a heroin népszerű szabadidős drog lett volna, orvosi célokra használták, amíg fel nem fedezték függőséget okozó tulajdonságait.

A 19. század 90-es éveiben a német Bayer gyógyszergyár heroint hozott forgalomba a morfium helyettesítőjeként és köhögés elleni szerként. A Bayer még gyerekek számára is ajánlotta a heroint a köhögés és megfázás kezelésére.

Részben ezeknek az orvosi alkalmazásoknak köszönhetően a 20. század elején rohamosan megnőtt a heroinfüggőség az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában.

Fekete kátrányból készült heroin

A kátrányból előállított heroin sötét narancssárga vagy barna színű. Állaga lehet ragacsos, kátrányszerű, vagy kemény, mint a szén.

Az 1990-es évek közepe óta a kátrányheroin a legelterjedtebb heroinfajta a Mississippi folyótól nyugatra, míg az USA keleti részén a fehér por dominál.

A fekete kátrányból származó heroin legtöbbször Mexikóból származik, míg a porállagú heroin leginkább Kolumbiából érkezik az Egyesült Államokba.

A Harrison-törvény és a kábítószer-adó

Az ópiumhasználat olyan méreteket öltött az Egyesült Államokban, hogy 1908-ban Theodore Roosevelt elnök Hamilton Wrightot nevezte ki az USA ópiumügyi biztosává.

A The New York Times 1911-es cikke így idézi Wrightot: "A világ minden nemzete közül az Egyesült Államok fogyasztja a legtöbb függőséget okozó drogot egy főre vetítve. Az ópium, amely az emberiség által ismert legártalmasabb drog, ebben az országban sokkal kevesebb védelmi intézkedéssel van körülvéve, mint bármely más nemzet esetében Európában. Kína ma már sokkal gondosabban ügyel rá, mint mi; Japán sokkal intelligensebben védi meg népét ettől a szertől, mint mi a sajátunkat, amely szinte bármilyen formában megvásárolhatja azt lényegében minden tizedik drogériában."

Ennek hatására 1914-ben elfogadták a Harrison-féle kábítószer-adóról szóló törvényt - az Egyesült Államok első jelentős jogszabályát, amely az ópiátok forgalmazását és használatát volt hivatott szabályozni. A törvény nagyban korlátozta a heroin és ópium, valamint a kokain forgalmazását és értékesítését.

Tíz évvel később a Kongresszus betiltotta a heroin gyártását, behozatalát és értékesítését, amikor 1924-ben elfogadta a heroinellenes törvényt.

Ópium-függőség és leszokás

Minden ópiát, beleértve a heroint, morfiumot és a receptre kapható narkotikus fájdalomcsillapítókat, fizikai függőséget okozhat, amely arra készteti a felhasználót, hogy egyre nagyobb adagokra legyen szüksége a megvonási tünetek elkerülése érdekében. A függőség pusztító következményekkel járhat a függők, közösségeik és az egész társadalom számára.

A Nemzeti Drogfogyasztási Intézet becslése szerint világszerte 26-36 millió ember él vissza ópiátokkal. Az Egyesült Államokban hozzávetőleg 2,1 millió ember él vissza vényköteles fájdalomcsillapító ópiátokkal, és körülbelül 467 000 amerikai heroinfüggő.

Az elmúlt években meredeken emelkedett az ópiátfüggőség és az ópiátokkal kapcsolatos halálozások száma: Az amerikai Betegségellenőrzési és -megelőzési Központ (U.S. Centers for Disease Control and Prevention - CDC) szerint egyetlen év alatt - 2014-től 2015-ig - 72%-kal nőtt a szintetikus ópiátok okozta elhalálozások száma, míg a heroin esetében ez a szám majdnem 21%-kal emelkedett.

A robbanásszerű ópiátfogyasztás-növekedés sok tisztviselőt arra késztetett, hogy járványként kezeljék ezt a problémát, amely széles körű megoldásokat igényel az ópiátfogyasztás visszaszorítása és a függőség mélyreható befolyásának visszafordítása érdekében.